Tőled függ! (1.)

Két nap, csupán ennyi telt el a levelem postán és online feladása óta. Ez alatt a 48 óra alatt úgy érzem, mintha folyamatosan rám zúduló víztömeg alatt állnék. Ömlik a hideg és a meleg, amolyan váltózuhanyként – nem rossz ez, sőt, mint tudjuk, kimondottan jót tesz a vérkeringésnek. Így nem bánom, jöjjön csak. A meleg jó érzéssel tölti el a lelkemet, a hideg pedig felrángat kényelmes naivitásomból.

Nem is tudom mi késztet, hogy többet fedjek fel magamból, s az érzéseimből, hiszen még egy többfős, kommunikációs szakértők által írt irományt is lehet jobbról és balról megközelíteni, lehet kedvesen és lehet arcul csapva, lehet jó modorral és lehet közönségesen. Így nem csoda az említett váltózuhany hatás!

Ez a modernkori szabadság! Értékelem!

Az élet megtanított már arra, hogy melyik megjegyzést melyik virtuális zsebembe helyezzem el, vagy épp melyik polcra helyezzem fel. Így a káoszból mindig szép rend lesz – szeretek rendet tenni.

Amire talán mégis fel kell hívnom a figyelmet az a következő tény: Nem ismertek! (Ahogyan én sem Benneteket)!

A levelem – mely nem irányított politizálás, hanem az érzelmeim papírra vetülése egy esős szombati estén -, életem milliós kirakójátékának csupán egyetlen puzzle darabja, csupán egyetlen paragrafusa nézeteimnek, gondolataimnak, vágyaimnak. Nem tudod, nem tudhatod mi késztetett a megírásra! Nem érzed, nem érezheted szavaim igazi súlyát! Nem ismered, nem ismerheted az életem eddig bejárt hol kacskaringós, hol egyenesebb útszakaszait!

S ez így van jól! 

Nyilvánosan felvállalt gondolatok egyértelműen támadási felületet adnak. Ezt vállaltam! Nem akkor, amikor megírtam, mert akkor csupán magamnak szántam. Hanem akkor, amikor úgy döntöttem megosztom Veletek.

Mit reméltem? Őszintén? Nem tudom. 
Talán azt, hogy a közeli barátaim elolvassák. Talán azt, hogy megkönnyebbülök. Talán azt, hogy lesz egy szív, mely hasonlóan érez.

S mit kaptam végül?

Mindezt, s még többet!

Elárulom, nem csupán egy szív dobog hasonlóan! Hanem rengeteg!
Felfedni, felkutatni és megismerni ezt; talán végül ez volt az igazi célja a levelemnek.

Hiszem-e, hogy választ kaphatok a címzettől? Igen, még ha túl jóhiszeműnek is tartasz! Én mindig hiszek, remélek és bízom!
Mit várok a választól? Hitet, reményt és bíztatást! Hogy még erősebb legyek.
Miért neki címeztem? Mert az érzéseim ugyan az enyémek, a kéréseim mégis nemzeti szintűek. S, aki kormányfőnek felesküszik, az felelősséget vállal értem, érted, értünk. S, míg Kissinger kérdésére: „Kit tárcsázzak, ha Európával akarok beszélni” még ma is nehéz választ adni, addig az én kérdésemre: „Kinek címezzem levelem, ha Magyarországgal szeretnék beszélni?”- a válasz egyértelműen adott.
Miért nem tekintendő politikai propagandának a levelem? Mert nem annak készült. Mert nem fizetett senki, csupán én a bélyeg díját. Mert ezek az én érzéseim – melyeket nem könnyű és nem kis felelősség leírni. Ezek az érzések az enyémek, nem a Fideszé, vagy más politikai csoportosulásé; az enyémek, melyeket az elmúlt 29 év örömei, bánatai, küzdelmei, sikerei, emlékei ekképp formáltak.  S talán azért sem az, mert nem lehetek egyszerre Orbánista és baloldali szimpatizáns. S lévén, hogy egyikőtök így, a másikatok pedig úgy definiált, rámutat arra a vitathatatlan tényre, hogy minden Benned dől el.

Miden Tőled függ!

Te döntöd el, hogy a levelemet, milyen hangsúllyal olvasod, mit emelsz ki belőle, mit érzel át olvasása közben. Az is tőled függ, hogy milyen kicsengésekkel ruházod fel, milyen stigmákat ragaszt egy-egy mondat jelentése fölé vagy mögé, s, hogy párt-politizálod-e a tartalmat vagy csak egy honfitársad szavait látod magad előtt.

Minden Tőled függ! Még az is, hogy elolvastad.

S ezért engem nem hibáztathatsz.  A saját kivetüléseidért, értelmezéseidért, fordításaidért engem nem ítélhetsz el. Nem vethetsz meg, hiszen így, akit szavaiddal szidsz nem más, mint Önmagad!

Ahogy Füst Milán írja: “Nem egyféle ész kell az élet megítéléséhez. (…) Aki egyetlen szempontból nézi a világot, akármilyen eszesnek mutatkozik is ebben, az ostobán fog ítélkezni.”

Nem kérem, hogy érezz úgy, mint én, vagy gondolkodj úgy, mint én. Hogy is kérhetném?
S Te hogyan is kérhetnéd, hogy érezzek úgy, vagy gondolkodjatok úgy, mint Te.

Ettől kerek a világ, ahogy mondani szokás: hogy TE te vagy és ÉN pedig én!
… de néha-néha a Te és Én halmazköre összeérhet egy közöshalmazzá, még ha csak egy pillanat erejéig is – és mikor ezt szavakon keresztül eléred: Az kiváltság! Az  jó érzés! Köszönöm!

Folyt. Köv.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s